Az NGC 7635, más néven a Buborék-köd egy híres diffúz köd a Cassiopeia csillagképben, amely körülbelül 7,100 fényévre található a Földtől. Nevét a kör alakú, buborékszerű struktúráról kapta, amelyet a köd központi csillaga, egy forró és masszív kék csillag (tömege a Nap tömegének több, mint negyvenszerese) hoz létre. A csillag erős csillagszelei és sugárzása fújta ki ezt a buborékszerű üreget a környező gáz- és porfelhőben.

A Buborék-köd körülbelül 7 fényév átmérőjű, és az ultraibolya sugárzás által ionizált hidrogénből (HII régió) áll, amely emiatt világít. Ez a köd a kiterjedt Cassiopeia OB2 asszociáció része, amelyben számos hasonló, fiatal és forró csillag található.

Az Orion-köd, más néven Messier 42 (M42), az őszi és téli égbolt egyik leglátványosabb és legtöbbet tanulmányozott objektuma. Az Orion csillagképben található diffúz köd könnyen megfigyelhető szabad szemmel is, különösen tiszta, sötét égbolt alatt. Az M42 egy hatalmas csillagközi felhő, amely főként hidrogénből, és héliumból áll. Ez a köd a Tejútrendszerünk egyik legfiatalabb és legaktívabb csillagkeletkezési területe, mindössze 1.500 fényévre a Földtől. A köd belsejében, a sűrű por- és gázfelhők mélyén jelenleg is fiatal csillagok és bolygórendszerek alakulnak ki. Az M42 átmérője körülbelül 24 fényév, de a benne található anyag tömege meglepően kicsi, csupán néhány ezer naptömeg.A képen látható irányba beforgatva a ködösség szerintem hasonlít egy "angyalkára", aki egy hatalmas "szívecskét" tart maga előtt. Az angyalka feje saját azonosítóval szerepel a Messier-katalógusban M43-néven.

Az Orion-köd mellett, a kép bal szélén (az égen északi irányban) látható a "Futó ember-ködnek" is nevezett  NGC 1977. A pirosas részbe némi fantáziával beleképzelhetjük egy futó ember sziluettjét.

Az NGC 6960, más néven Nyugati Fátyol-köd egy látványos szupernóva-maradvány a Cygnus (Hattyú) csillagképben. Vékony, seprűszerű szerkezete miatt gyakran nevezik Boszorkányseprű-ködnek is.

Tíz- húszezer évvel ezelőtt egy húsz naptömegű csillag robbant fel a Földtől 2400 fényév távolságban. Fényét az akkor élt emberek pár hétig akár a nappali égen is láthatták. A Fátyol-köd, amely a Nyugati Fátyol-köd mellett még több más struktúrát is magában foglal  (pl. NGC 6995 --- Keleti Fátyol-köd) ennek a szupernóva-robbanásnak a nyomait hordozza. A teljes köd mára körülbelül 100 fényév átmérőjűvé tágult, a Földről látszó mérete a telihold átmérőjének hétszerese.

A robbanás óriási mennyiségű anyagot terített szét a környező térbe. A ködben látható anyag főleg hidrogén és oxigén, mely a csillagközi térben terjedve lehűlt, és ionizált állapotban világít, ahogyan a környező csillagok sugárzása gerjeszti. Az oxigén atomok világoskék árnyalatban ragyognak, míg a hidrogén (valamint a kén) vöröses és zöldes fényt bocsát ki. Ez a színkombináció teszi igazán lenyűgözővé.

Októberben 25-ször sikerült megörökítenem a napciklus csúcsát lassan elhagyó napkorong változásait.

A Cassiopeia csillagképben, a Földtől mintegy 7500 fényév távolságban található egy hatalmas emissziós köd, amely különleges, szív alakú szerkezettel rendelkezik. Sajnos nem fér bele a távcsövem látómezejébe a teljes köd (már elkezdtem dolgozni egy mozaikfotón, de ez jó hosszú folyamat lesz), de a szív közepét uraló Melotte 15 nevű csillaghalmaz tagjai által formált világító gáz és sötét por önmagában hálás fotótéma volt.

Tegnap éjjel lehetőségem nyílt megörökíteni a Sarló-köd (NGC 6888) nevű diffúz ködöt a Cygnus (Hattyú) csillagképben. Hogy miért ez a neve? Természetesen azért, mert sarló alakúnak látjuk.

4600 fényévre található tőlünk, átmérője 12.5 fényév. A középpontjában található fényes csillag, a WR136 egy úgynevezett Wolf-Rayet csillag, amiből körülbelül 1000 van csupán az egész Tejútrendszerben. A csillag tömege 15-szöröse a Nap tömegének, életkora alig egymillió év, és pár százezer éven belül szupernóvává fog válni. A felszínéről ledobott anyag alkotja magát a Sarló-ködöt.

Az Orion-köd, más néven Messier 42 (M42), az őszi és téli égbolt egyik leglátványosabb és legtöbbet tanulmányozott objektuma. Az Orion csillagképben található diffúz köd könnyen megfigyelhető akár szabad szemmel is, különösen tiszta, sötét égbolt alatt. Az M42 egy hatalmas csillagközi felhő, amely főként hidrogénből, és héliumból áll.

Ez a köd a Tejútrendszerünk egyik legfiatalabb és legaktívabb csillagkeletkezési területe, mindössze kb 1.500 fényévre a Földtől. A köd belsejében, a sűrű por- és gázfelhők mélyén jelenleg is fiatal csillagok és bolygórendszerek alakulnak ki.

Az M42 átmérője körülbelül 24 fényév, de a benne található anyag tömege meglepően kicsi, csupán néhány ezer naptömeg.

A Rák-köd (Messier 1, M1) egy szupernóva-maradvány a Taurus (Bika) csillagképben. A körülbelül 6.500 fényév távolságban található köd egy 8-12 naptömegű csillag robbanásának eredménye, amelyet kínai csillagászok figyeltek meg 1054. július 4-én. A Rák-köd átmérője körülbelül 13 fényév, és folyamatosan tágul, nagy sebességgel terjedve az űrben.

A köd közepén egy gyorsan forgó neutroncsillag, a Rák-pulzár található, amely másodpercenként 30 fordulatot tesz meg. Ez a pulzár sugárzásával energiát ad a ködnek, amely így a látható fényen kívül rádióhullámokban, infravörösben és röntgensugárzásban is megfigyelhető.

Az öt óra 19 perces felvétel 2024. szeptemberben és októberben készült.

Folytassuk kalandozásainkat a Sharpless-katalógus látványos emissziós ködjei között. Az Orion és Gemini csillagképek határán található az SH2-252, ez a szép HII-régió, melyet Majomfej-ködnek is neveznek.

A legtöbb HII-régióhoz hasonlóan itt is egy fiatal, kék óriáscsillag (a ködben látható legfényesebb csillag) erős sugárzása gerjeszti vörös színű derengésre a környező csillagközi hidrogéngázt. A Majomfej-köd belsejében/előterében található nyílthalmaz külön néven szerepel az NGC-katalógusban NGC-2175 -ként.