A Bereniké Haja (Coma Berenices) csillagképben található az NGC 4565 valamint Caldwell 38 katalógusszámmal ellátott Tű-galaxis, amely az egyik legismertebb és leglátványosabb tagja az éléről látszó galaxisok csoportjának. Távolsága tőlünk mintegy 40 millió fényév, átmérője 100.000 fényév, vagyis nagyjából akkora, mint a mi Tejútrendszerünk.
A képen szépen kivehető az NGC 4562 is, amely a Tű-galaxis törpe kísérője.

Az Észak-Amerika-köd (NGC 7000) egy lenyűgöző, nagy méretű emissziós köd a Hattyú csillagképben. Körvonalai az észak-amerikai kontinensre emlékeztetnek. Körülbelül 2600 fényévre helyezkedik el tőlünk. A közelben található a Deneb, a Hattyú legfényeseb csillaga, amelynek sugárzása gerjeszti a ködben található hidrogént.

Az képen a Cygnus Wall nevű aktív csillagkeletkezési régió látható, amely az Észak-Amerika-köd "Mexikói-öböl" részét határolja. Nincs értelme a Cygnus Wall kifejezést lefordítani magyarra, mert a "Hattyú-fal" szerintem nagyon hülyén hangzik.

A Cygnus (Hattyú) és Lacerta (Gyík) csillagképek határán, meglehetősen sűrű csillagmező előtt figyelhetjük meg ezt a látványos objektumot. A Selyemgubó-köd emissziós és reflexiós ködösségekből áll össze, vagyis ionizált gázok gerjesztett fénye mellett a környező csillagok által megvilágított por rajzolja ki a szerkezetét. A 12 órás felvétel feldolgozása során csak minimálisan vettem vissza a háttér csillagainak fényét, így jól kivehető maradt a Selyemgubó-köd körül elterülő, Barnard 168 -katalógusszámú sötét köd is.

A Lyra (Lant) csillagképben található Messier 57, más néven a Gyűrűs-köd az egyik legismertebb és legtanulmányozottabb planetáris köd az éjszakai égbolton. Felfedezője, a francia Antoine Darquier 1779-ben élesen elhatárolt, halvány, korong alakú jelenségnek írta le, melyet a Jupiter bolygóhoz (planétához) hasonlított. Később ezért nevezték el ezt a ködtipust "planetárisnak". 

A planetáris ködök egy haldokló csillag életének végső szakaszában keletkeznek. Amikor egy csillag a vörös óriás fázis után kifogy az üzemanyagból, külső rétegeit ledobja, míg a magja összeomlik, fehér törpévé válva. Ez a fehér törpe jelenleg is ultraibolya fényt sugároz, ami a körülötte lévő gázokat gerjeszti és fénylésre készteti. A gyűrű legfényesebb része zöldes árnyalatú, ami a gerjesztett oxigénből származik, míg a vöröses színek a hidrogén sugárzásának köszönhetők. Ezek a színek azonban vizuálisan ritkán észlelhetők, többnyire csak hosszú expozíciós asztrofotókon válnak láthatóvá.

A Földtől 2300 fényév távolságra lévő Messier 57 körülbelül húszezer évvel ezelőtt alakult ki, jelenleg 1.3 fényév átmérőjű és másodpercenként 19 kilométeres sebességgel tágul.

A Nagy Medve (Ursa Major) csillagképben mintegy 50 millió fényévre található meg a teljesen átlagos, nem túl látványos NGC 3079 katalógusszámú spirálgalaxis. A galaxis éle egy kereszt formájú csillagalakzat felé mutat, melynek egyik tagja nem csillag, hanem egy 8.7 milliárd fényév távolságban lévő kvazár.
A mi Napunk körülbelül 4.6 milliárd éves. Vagyis az a kvazárból származó néhány foton, amit a kis öt centis távcső detektált, majdnem kétszer annyi ideig utazott felénk az Univerzumban, mint a Nap életkora. Valahol félúton, tőlünk 3.7 milliárd fényévre a kvazár fényét megkettőzte egy gravitációs lencseként viselkedő elliptikus galaxis. Ezt a kettősséget 1979-ben fedezték fel, így a Q0957+561 lett az első megtalált gravitációs lencse.
A kvazár két komponensének fényessége 16.5 valamint 16.7 magnitúdó. A halványabb (bal oldali) tag fotonjai hosszabb utat jártak be a gravitációs lencse torzítása miatt, így a fénye 417 nappal el van maradva a jobb oldali komponens fényéhez képest. Tiszta időutazás! :)

416 x 10 sec

Charles Messier mélyégkatalógusának századik eleme a Bereniké Haja (Coma Berenices) csillagképben található Tükör-galaxis. Az M100 a Virgo-galaxishalmaz egyik legnagyobb és legfényesebb tagja, amely nagyon markáns, látványos spirálkarokkal rendelkezik. Szerkezete átmenetet képez a "normál" és a küllős spirálgalaxisok között. Távolsága a Földtől mintegy 55 millió fényév.

Tegnap hajnalban az Ophiuchus (Kígyótartó) csillagképben található M 9 gömbhalmazt örökítettem meg. A negyedmillió csillagból álló, 90 fényév átmérőjű halmaz távolsága tőlünk körülbelül 25.800 fényév.

Érdekes egybeesés hogy a Messier 9 látszólag közvetlenül egy sötét porköd, a Barnard 64 mellett helyezkedik el, amely a háttércsillagok hiányaként a képen is megfigyelhető a gömbhalmaztól jobbra. A Barnard 64 becsült távolsága 500 fényév.

Charles Messier katalógusának 97. eleme, a Bagoly-köd egy planetáris köd a Nagy Medve (Ursa Major) csillagképben. Körülbelül 6000 évvel ezelőtt alakult ki a közepén látható 16 magnitúdós csillag anyagkidobódásából. A központi csillag életének vége felé jár, a robbanás során anyagának negyedét veszítette el. A köd távolsága tőlünk 2600 fényév.
Nevét a XIX. század közepén kapta, amikor az egyre fejlettebb távcsövekkel történő megfigyelések során felfedezték a két sötétebb kerek foltot a ködben, ami az észlelőket egy bagoly fejére, illetve a bagoly két szemére emlékeztette.