A Cassiopeia csillagképben, a Földtől mintegy 7500 fényév távolságban található az Sh2-190 valamint IC 1805 katalógusszámú Szív-köd. Látszó mérete hatalmas: a képen négyszer elférne egymás mellett a telihold! Az emissziós köd északnyugati csücskét (a kép jobb alsó sarkát) Halfej-ködnek (IC 1795) is nevezik. Ha 90 fokkal elfordítjuk a fotót, egyértelmű a hasonlóság! :)
Az ARP 273 -objektum két, egymással gravitációs kölcsönhatásban álló spirálgalaxist jelöl 300 millió fényévre az Andromeda csillagképben. Vagyis a fény, amit most látunk, akkor indult el, amikor MÉG nem éltek dinoszauruszok a Földön.
A "rózsa feje", vagyis az UGC 1810 tömege kb. ötszöröse a "rózsa szárának", az UGC 1813-nak. Körülbelül 100-200 millió évvel ezelőtt az UGC 1813 "fentről lefelé" áthaladt az UGC 1810-en, aminek következtében mindkét galaxis alakja mára jelentősen eltorzult.
A Keleti Fátyol-köd egy látványos szupernóva-maradvány a Cygnus (Hattyú) csillagképben.
Szerkezete két jól elkülönülő részre bontható, ezért az 1880-as években összeállított NGC (New General Catalogue) mélyégkatalógusban két sorszámmal is szerepel: a felső, "húr-szerű" rész az NGC 6992; az alsó rész pedig az NGC 6995. Ezt az alsó részt néha Denevér-ködnek is nevezik. Ha 90 fokkal elforgatjuk a képet, akkor némi fantáziával kivehető az alakja.
Tíz- húszezer évvel ezelőtt egy húsz naptömegű csillag robbant fel a Földtől 2400 fényév távolságban. Fényét az akkor élt emberek pár hétig akár a nappali égen is láthatták. Valószínűleg ez volt az emberiség történetének legfényesebb szupernóvája. A Fátyol-köd, amely a Keleti Fátyol-köd mellett még több más struktúrát is magában foglal (pl. NGC 6960 --- Nyugati Fátyol-köd) ennek a szupernóva-robbanásnak a nyomait hordozza. A teljes köd mára körülbelül 100 fényév átmérőjűvé tágult, a Földről látszó mérete a telihold átmérőjének hétszerese.A robbanás óriási mennyiségű anyagot terített szét a környező térbe. A ködben látható anyag főleg hidrogén és oxigén, mely a csillagközi térben terjedve lehűlt, és ionizált állapotban világít, ahogyan a környező csillagok sugárzása gerjeszti. Az oxigén atomok világoskék árnyalatban ragyognak, míg a hidrogén (valamint a kén) vöröses és zöldes fényt bocsát ki. Ez a színkombináció teszi igazán lenyűgözővé.
A mostani ködös, szürke, hidegpárnás időjárás egy bő hónapos napsütéses periódust zárt le. Október 7. és november 10. között az egyetlen felhős október huszonhatodikát leszámítva minden nap sikerült megörökítenem a napkorongot, és rajta a foltok vándorlását.
Az NGC 7635, más néven a Buborék-köd egy híres diffúz köd a Cassiopeia csillagképben, amely körülbelül 7,100 fényévre található a Földtől. Nevét a kör alakú, buborékszerű struktúráról kapta, amelyet a köd központi csillaga, egy forró és masszív kék csillag (tömege a Nap tömegének több, mint negyvenszerese) hoz létre. A csillag erős csillagszelei és sugárzása fújta ki ezt a buborékszerű üreget a környező gáz- és porfelhőben.
A Buborék-köd körülbelül 7 fényév átmérőjű, és az ultraibolya sugárzás által ionizált hidrogénből (HII régió) áll, amely emiatt világít. Ez a köd a kiterjedt Cassiopeia OB2 asszociáció része, amelyben számos hasonló, fiatal és forró csillag található.
Az Orion-köd, más néven Messier 42 (M42), az őszi és téli égbolt egyik leglátványosabb és legtöbbet tanulmányozott objektuma. Az Orion csillagképben található diffúz köd könnyen megfigyelhető szabad szemmel is, különösen tiszta, sötét égbolt alatt. Az M42 egy hatalmas csillagközi felhő, amely főként hidrogénből, és héliumból áll. Ez a köd a Tejútrendszerünk egyik legfiatalabb és legaktívabb csillagkeletkezési területe, mindössze 1.500 fényévre a Földtől. A köd belsejében, a sűrű por- és gázfelhők mélyén jelenleg is fiatal csillagok és bolygórendszerek alakulnak ki. Az M42 átmérője körülbelül 24 fényév, de a benne található anyag tömege meglepően kicsi, csupán néhány ezer naptömeg.A képen látható irányba beforgatva a ködösség szerintem hasonlít egy "angyalkára", aki egy hatalmas "szívecskét" tart maga előtt. Az angyalka feje saját azonosítóval szerepel a Messier-katalógusban M43-néven.
Az Orion-köd mellett, a kép bal szélén (az égen északi irányban) látható a "Futó ember-ködnek" is nevezett NGC 1977. A pirosas részbe némi fantáziával beleképzelhetjük egy futó ember sziluettjét.
A Canis Major csillagképben 15.000 fényév távolságban elhelyezkedő NGC 2359 emissziós köd ismert "Thor sisakja"-néven is. Magyarországról nézve soha nem emelkedik 29 foknál magasabbra az égen, így megfigyelése és megörökítése nem könnyű
Az NGC 6960, más néven Nyugati Fátyol-köd egy látványos szupernóva-maradvány a Cygnus (Hattyú) csillagképben. Vékony, seprűszerű szerkezete miatt gyakran nevezik Boszorkányseprű-ködnek is.
Tíz- húszezer évvel ezelőtt egy húsz naptömegű csillag robbant fel a Földtől 2400 fényév távolságban. Fényét az akkor élt emberek pár hétig akár a nappali égen is láthatták. A Fátyol-köd, amely a Nyugati Fátyol-köd mellett még több más struktúrát is magában foglal (pl. NGC 6995 --- Keleti Fátyol-köd) ennek a szupernóva-robbanásnak a nyomait hordozza. A teljes köd mára körülbelül 100 fényév átmérőjűvé tágult, a Földről látszó mérete a telihold átmérőjének hétszerese.
A robbanás óriási mennyiségű anyagot terített szét a környező térbe. A ködben látható anyag főleg hidrogén és oxigén, mely a csillagközi térben terjedve lehűlt, és ionizált állapotban világít, ahogyan a környező csillagok sugárzása gerjeszti. Az oxigén atomok világoskék árnyalatban ragyognak, míg a hidrogén (valamint a kén) vöröses és zöldes fényt bocsát ki. Ez a színkombináció teszi igazán lenyűgözővé.
Októberben 25-ször sikerült megörökítenem a napciklus csúcsát lassan elhagyó napkorong változásait.
A Cassiopeia csillagképben, a Földtől mintegy 7500 fényév távolságban található egy hatalmas emissziós köd, amely különleges, szív alakú szerkezettel rendelkezik. Sajnos nem fér bele a távcsövem látómezejébe a teljes köd (már elkezdtem dolgozni egy mozaikfotón, de ez jó hosszú folyamat lesz), de a szív közepét uraló Melotte 15 nevű csillaghalmaz tagjai által formált világító gáz és sötét por önmagában hálás fotótéma volt.