Az Észak-Amerika-köd (NGC 7000) egy lenyűgöző, nagy méretű emissziós köd a Hattyú csillagképben. Körvonalai az észak-amerikai kontinensre emlékeztetnek. Körülbelül 2600 fényévre helyezkedik el tőlünk. A közelben található a Deneb, a Hattyú legfényeseb csillaga, amelynek sugárzása gerjeszti a ködben található hidrogént.

Az képen a Cygnus Wall nevű aktív csillagkeletkezési régió látható, amely az Észak-Amerika-köd "Mexikói-öböl" részét határolja. Nincs értelme a Cygnus Wall kifejezést lefordítani magyarra, mert a "Hattyú-fal" szerintem nagyon hülyén hangzik.

Tegnap éjjel hosszú idő után végre elvonult a felhőzet, így lehetőség nyílt megörökíteni (NGC 6888) nevű diffúz ködöt a Cygnus (Hattyú) csillagképben. Hogy miért ez a neve? Természetesen azért, mert sarló alakúnak látjuk.

4600 fényévre található tőlünk, átmérője 12.5 fényév. A középpontjában található fényes csillag, a WR136 egy úgynevezett Wolf-Rayet csillag, amiből körülbelül 1000 van csupán az egész Tejútrendszerben. A csillag tömege 15-szöröse a Nap tömegének, életkora alig egymillió év, és pár százezer éven belül szupernóvává fog válni. A felszínéről ledobott anyag alkotja magát a Sarló-ködöt.

A Keleti Fátyol-köd egy látványos szupernóva-maradvány a Cygnus (Hattyú) csillagképben.
Szerkezete két jól elkülönülő részre bontható, ezért az 1880-as években összeállított NGC (New General Catalogue) mélyégkatalógusban két sorszámmal is szerepel: a felső, "húr-szerű" rész az NGC 6992; az alsó rész pedig az NGC 6995. Ezt az alsó részt néha Denevér-ködnek is nevezik. Ha 90 fokkal elforgatjuk a képet, akkor némi fantáziával kivehető az alakja.

Tíz- húszezer évvel ezelőtt egy húsz naptömegű csillag robbant fel a Földtől 2400 fényév távolságban. Fényét az akkor élt emberek pár hétig akár a nappali égen is láthatták. Valószínűleg ez volt az emberiség történetének legfényesebb szupernóvája. A Fátyol-köd, amely a Keleti Fátyol-köd mellett még több más struktúrát is magában foglal (pl. NGC 6960 --- Nyugati Fátyol-köd) ennek a szupernóva-robbanásnak a nyomait hordozza. A teljes köd mára körülbelül 100 fényév átmérőjűvé tágult, a Földről látszó mérete a telihold átmérőjének hétszerese.A robbanás óriási mennyiségű anyagot terített szét a környező térbe. A ködben látható anyag főleg hidrogén és oxigén, mely a csillagközi térben terjedve lehűlt, és ionizált állapotban világít, ahogyan a környező csillagok sugárzása gerjeszti. Az oxigén atomok világoskék árnyalatban ragyognak, míg a hidrogén (valamint a kén) vöröses és zöldes fényt bocsát ki. Ez a színkombináció teszi igazán lenyűgözővé.

A felvétel 2024. szeptember 12-én hajnalban készült, kihasználva a mediterrán ciklon érkezése előtti utolsó kristálytiszta éjszakát.

A Rák-köd (Messier 1, M1) egy szupernóva-maradvány a Taurus (Bika) csillagképben. A körülbelül 6.500 fényév távolságban található köd egy 8-12 naptömegű csillag robbanásának eredménye, amelyet kínai csillagászok figyeltek meg 1054. július 4-én. A Rák-köd átmérője körülbelül 13 fényév, és folyamatosan tágul, nagy sebességgel terjedve az űrben.

A köd közepén egy gyorsan forgó neutroncsillag, a Rák-pulzár található, amely másodpercenként 30 fordulatot tesz meg. Ez a pulzár sugárzásával energiát ad a ködnek, amely így a látható fényen kívül rádióhullámokban, infravörösben és röntgensugárzásban is megfigyelhető.

Az egy órás felvétel 2024.09.12. hajnalán készült Mogyoródról.

Az NGC 6946 egy gyönyörű, felénk néző spirálgalaxis, amely a Cepheus és Cygnus csillagképek határán található, mintegy 22 millió fényévre a Földtől. Ezt a galaxist Tűzijáték-galaxisnak is nevezik, mivel az elmúlt száz évben tíz ismert szupernóva-robbanás történt benne.

Az NGC 6946 jelentős gáz- és porkészletekkel rendelkezik, amelyek táplálják az új csillagok születését. A galaxis átmérője körülbelül 40 ezer fényév, ami a mi Tejútrendszerünk átmérőjének egyharmada. A galaxismagban lassú csillagkeletkezés figyelhető meg, míg a spirálkarokban intenzív, folyamatos csillagképződés zajlik.

Az NGC 6946 közel helyezkedik el a Tejútrendszer síkjához. Ez külön kihívást jelent a megfigyelés során, mivel a Tejútrendszer csillagközi anyaga elfedi a galaxis finom részleteit.

Az NGC 6960, más néven Nyugati Fátyol-köd egy látványos szupernóva-maradvány a Cygnus (Hattyú) csillagképben. Vékony, seprűszerű szerkezete miatt gyakran nevezik Boszorkányseprű-ködnek is.

Tíz- húszezer évvel ezelőtt egy húsz naptömegű csillag robbant fel a Földtől 2400 fényév távolságban. Fényét az akkor élt emberek pár hétig akár a nappali égen is láthatták. A Fátyol-köd, amely a Nyugati Fátyol-köd mellett még több más struktúrát is magában foglal  (pl. NGC 6995 --- Keleti Fátyol-köd) ennek a szupernóva-robbanásnak a nyomait hordozza. A teljes köd mára körülbelül 100 fényév átmérőjűvé tágult, a Földről látszó mérete a telihold átmérőjének hétszerese.

A robbanás óriási mennyiségű anyagot terített szét a környező térbe. A ködben látható anyag főleg hidrogén és oxigén, mely a csillagközi térben terjedve lehűlt, és ionizált állapotban világít, ahogyan a környező csillagok sugárzása gerjeszti. Az oxigén atomok világoskék árnyalatban ragyognak, míg a hidrogén (valamint a kén) vöröses és zöldes fényt bocsát ki. Ez a színkombináció teszi igazán lenyűgözővé.

A felvétel 2024. szeptember negyedike és nyolcadika között készült.

A Messier 27 (M27), más néven Súlyzó-köd egy híres planetáris köd a Vulpecula (Kis Róka) csillagképben. Charles Messier fedezte fel 1764-ben, és a Messier-katalógus egyik legfényesebb planetáris köde. A köd 1360 fényévre található a Földtől, átmérője körülbelül 2.4 fényév.

A Súlyzó-köd mintegy 3000-4000 évvel ezelőtt alakult ki, amikor egy vörös óriás csillag ledobta magáról külső rétegeit. Ezt követően a csillag egy forró fehér törpévé alakult át, melynek ultraibolya sugárzása ionizálja a robbanás során kilökött gázokat, ami miatt a köd fényesen világít jellegzetes zöld és vörös színekben. A zöld fény az ionizált oxigénből, míg a vörös a hidrogénből származik.

A kis távcsövekkel is könnyen észlelhető Messier 27 jól látható szerkezete és szépsége miatt népszerű célpont az amatőrcsillagászok körében.