Az Orion-köd, más néven Messier 42 (M42), az őszi és téli égbolt egyik leglátványosabb és legtöbbet tanulmányozott objektuma. Az Orion csillagképben található diffúz köd könnyen megfigyelhető akár szabad szemmel is, különösen tiszta, sötét égbolt alatt. Az M42 egy hatalmas csillagközi felhő, amely főként hidrogénből, és héliumból áll.

Ez a köd a Tejútrendszerünk egyik legfiatalabb és legaktívabb csillagkeletkezési területe, mindössze kb 1.500 fényévre a Földtől. A köd belsejében, a sűrű por- és gázfelhők mélyén jelenleg is fiatal csillagok és bolygórendszerek alakulnak ki.

Az M42 átmérője körülbelül 24 fényév, de a benne található anyag tömege meglepően kicsi, csupán néhány ezer naptömeg.

A Rák-köd (Messier 1, M1) egy szupernóva-maradvány a Taurus (Bika) csillagképben. A körülbelül 6.500 fényév távolságban található köd egy 8-12 naptömegű csillag robbanásának eredménye, amelyet kínai csillagászok figyeltek meg 1054. július 4-én. A Rák-köd átmérője körülbelül 13 fényév, és folyamatosan tágul, nagy sebességgel terjedve az űrben.

A köd közepén egy gyorsan forgó neutroncsillag, a Rák-pulzár található, amely másodpercenként 30 fordulatot tesz meg. Ez a pulzár sugárzásával energiát ad a ködnek, amely így a látható fényen kívül rádióhullámokban, infravörösben és röntgensugárzásban is megfigyelhető.

Az öt óra 19 perces felvétel 2024. szeptemberben és októberben készült.

Folytassuk kalandozásainkat a Sharpless-katalógus látványos emissziós ködjei között. Az Orion és Gemini csillagképek határán található az SH2-252, ez a szép HII-régió, melyet Majomfej-ködnek is neveznek.

A legtöbb HII-régióhoz hasonlóan itt is egy fiatal, kék óriáscsillag (a ködben látható legfényesebb csillag) erős sugárzása gerjeszti vörös színű derengésre a környező csillagközi hidrogéngázt. A Majomfej-köd belsejében/előterében található nyílthalmaz külön néven szerepel az NGC-katalógusban NGC-2175 -ként.

2024. október 7-én délelőtt sikeresen örökítettem meg a Nemzetközi Űrállomás átvonulását a Napkorong előtt Üllőről. A 0.96 másodperc hosszú esemény során az űrállomás 765 kilométer távolsára volt tőlem.

Ha összevetjük ezt a képet a másfél hónappal ezelőtti átvonulás fotójával

, láthatjuk, hogy most az ISS nagyobb (1100 kilométer helyett csak 765), és kevesebb képkockán szerepel (mivel közelebb van, gyorsabban látjuk mozogni).

Ezt a Cassiopeia csillagképben található planetáris ködöt egyesek Delfin-ködnek, mások Garnéla-ködnek nevezik - ki mit lát bele. Szerintem ez inkább egy 700 fényév távolságban víz fölé ugró delfin.

A ködöt 1959-ben katalogizálták SH2-188 néven. Eleinte szupernóva maradványnak gondolták az elnyúlt, félholdszerű alakja miatt, de később kiderült, hogy ez egy fiatal, mindössze 22.500 éves planetáris köd, vagyis egy haldokló csillag levetett gázburka.

A planetáris ködök a kerek, bolygószerű megjelenésük miatt kapták a "planetáris" (planéta = bolygó) gyűjőnevet. Ehhez képes a Tejútrendszerben ismert nagyjából 1500 planetáris ködnek csupán 3-4 százaléka gömbszimmetrikus alakú, mint mondjuk a Súlyzó-köd vagy a Gyűrűs-köd.

A Sharpless-katalógust Steward Sharpless amerikai csillagász állította össze 1953-ban (SH1) és 1959-ben (SH2). A két katalógus 313 darab ionizált gázokból álló emissziós ködöt/régiót tartalmaz

Az NGC 281, más néven a Pacman-köd egy H II régió a Cassiopeia csillagképben. Nevét jellegzetes formájáról kapta, amely egy régi videójáték-karakterre, Pacmanre hasonlít. A köd egy aktív csillagképződés helyszíne, és egy nyílthalmaz, az IC 1590 található benne, amely fiatal csillagokat tartalmaz. A csillagok erős ultraibolya sugárzást bocsátanak ki, ezzel ionizálva és világításra késztetve az őket körülvevő, hidrogénben gazdag gázfelhőt. Az NGC 281 körülbelül 9 200 fényévnyire helyezkedik el a Földtől.

A ködben található úgynevezett Bok-globulák sötét, porral és gázzal teli területek, amelyekben a csillagképződés kezdeti szakaszai figyelhetők meg. Ezek a globulák a csillagszelek és a sugárzás hatására sűrűsödnek össze. Az évmilliók során a Pacman-ködben több ezer csillag születhet, majd egy szupernóva-robbanás vagy az újszülött csillagokból érkező napszél eloszlatja a köd maradék anyagát, és a helyén egy, a Plejádokhoz hasonló nyílthalmaz lesz látható.