2024. október 7-én délelőtt sikeresen örökítettem meg a Nemzetközi Űrállomás átvonulását a Napkorong előtt Üllőről. A 0.96 másodperc hosszú esemény során az űrállomás 765 kilométer távolsára volt tőlem.

Ha összevetjük ezt a képet a másfél hónappal ezelőtti átvonulás fotójával

, láthatjuk, hogy most az ISS nagyobb (1100 kilométer helyett csak 765), és kevesebb képkockán szerepel (mivel közelebb van, gyorsabban látjuk mozogni).

Ezt a Cassiopeia csillagképben található planetáris ködöt egyesek Delfin-ködnek, mások Garnéla-ködnek nevezik - ki mit lát bele. Szerintem ez inkább egy 700 fényév távolságban víz fölé ugró delfin.

A ködöt 1959-ben katalogizálták SH2-188 néven. Eleinte szupernóva maradványnak gondolták az elnyúlt, félholdszerű alakja miatt, de később kiderült, hogy ez egy fiatal, mindössze 22.500 éves planetáris köd, vagyis egy haldokló csillag levetett gázburka.

A planetáris ködök a kerek, bolygószerű megjelenésük miatt kapták a "planetáris" (planéta = bolygó) gyűjőnevet. Ehhez képes a Tejútrendszerben ismert nagyjából 1500 planetáris ködnek csupán 3-4 százaléka gömbszimmetrikus alakú, mint mondjuk a Súlyzó-köd vagy a Gyűrűs-köd.

A Sharpless-katalógust Steward Sharpless amerikai csillagász állította össze 1953-ban (SH1) és 1959-ben (SH2). A két katalógus 313 darab ionizált gázokból álló emissziós ködöt/régiót tartalmaz

Az NGC 281, más néven a Pacman-köd egy H II régió a Cassiopeia csillagképben. Nevét jellegzetes formájáról kapta, amely egy régi videójáték-karakterre, Pacmanre hasonlít. A köd egy aktív csillagképződés helyszíne, és egy nyílthalmaz, az IC 1590 található benne, amely fiatal csillagokat tartalmaz. A csillagok erős ultraibolya sugárzást bocsátanak ki, ezzel ionizálva és világításra késztetve az őket körülvevő, hidrogénben gazdag gázfelhőt. Az NGC 281 körülbelül 9 200 fényévnyire helyezkedik el a Földtől.

A ködben található úgynevezett Bok-globulák sötét, porral és gázzal teli területek, amelyekben a csillagképződés kezdeti szakaszai figyelhetők meg. Ezek a globulák a csillagszelek és a sugárzás hatására sűrűsödnek össze. Az évmilliók során a Pacman-ködben több ezer csillag születhet, majd egy szupernóva-robbanás vagy az újszülött csillagokból érkező napszél eloszlatja a köd maradék anyagát, és a helyén egy, a Plejádokhoz hasonló nyílthalmaz lesz látható.

A Keleti Fátyol-köd egy látványos szupernóva-maradvány a Cygnus (Hattyú) csillagképben.
Szerkezete két jól elkülönülő részre bontható, ezért az 1880-as években összeállított NGC (New General Catalogue) mélyégkatalógusban két sorszámmal is szerepel: a felső, "húr-szerű" rész az NGC 6992; az alsó rész pedig az NGC 6995. Ezt az alsó részt néha Denevér-ködnek is nevezik. Ha 90 fokkal elforgatjuk a képet, akkor némi fantáziával kivehető az alakja.

Tíz- húszezer évvel ezelőtt egy húsz naptömegű csillag robbant fel a Földtől 2400 fényév távolságban. Fényét az akkor élt emberek pár hétig akár a nappali égen is láthatták. Valószínűleg ez volt az emberiség történetének legfényesebb szupernóvája. A Fátyol-köd, amely a Keleti Fátyol-köd mellett még több más struktúrát is magában foglal (pl. NGC 6960 --- Nyugati Fátyol-köd) ennek a szupernóva-robbanásnak a nyomait hordozza. A teljes köd mára körülbelül 100 fényév átmérőjűvé tágult, a Földről látszó mérete a telihold átmérőjének hétszerese.A robbanás óriási mennyiségű anyagot terített szét a környező térbe. A ködben látható anyag főleg hidrogén és oxigén, mely a csillagközi térben terjedve lehűlt, és ionizált állapotban világít, ahogyan a környező csillagok sugárzása gerjeszti. Az oxigén atomok világoskék árnyalatban ragyognak, míg a hidrogén (valamint a kén) vöröses és zöldes fényt bocsát ki. Ez a színkombináció teszi igazán lenyűgözővé.

A felvétel 2024. szeptember 12-én hajnalban készült, kihasználva a mediterrán ciklon érkezése előtti utolsó kristálytiszta éjszakát.

Az NGC 6946 egy gyönyörű, felénk néző spirálgalaxis, amely a Cepheus és Cygnus csillagképek határán található, mintegy 22 millió fényévre a Földtől. Ezt a galaxist Tűzijáték-galaxisnak is nevezik, mivel az elmúlt száz évben tíz ismert szupernóva-robbanás történt benne.

Az NGC 6946 jelentős gáz- és porkészletekkel rendelkezik, amelyek táplálják az új csillagok születését. A galaxis átmérője körülbelül 40 ezer fényév, ami a mi Tejútrendszerünk átmérőjének egyharmada. A galaxismagban lassú csillagkeletkezés figyelhető meg, míg a spirálkarokban intenzív, folyamatos csillagképződés zajlik.

Az NGC 6946 közel helyezkedik el a Tejútrendszer síkjához. Ez külön kihívást jelent a megfigyelés során, mivel a Tejútrendszer csillagközi anyaga elfedi a galaxis finom részleteit.

A Messier 27 (M27), más néven Súlyzó-köd egy híres planetáris köd a Vulpecula (Kis Róka) csillagképben. Charles Messier fedezte fel 1764-ben, és a Messier-katalógus egyik legfényesebb planetáris köde. A köd 1360 fényévre található a Földtől, átmérője körülbelül 2.4 fényév.

A Súlyzó-köd mintegy 3000-4000 évvel ezelőtt alakult ki, amikor egy vörös óriás csillag ledobta magáról külső rétegeit. Ezt követően a csillag egy forró fehér törpévé alakult át, melynek ultraibolya sugárzása ionizálja a robbanás során kilökött gázokat, ami miatt a köd fényesen világít jellegzetes zöld és vörös színekben. A zöld fény az ionizált oxigénből, míg a vörös a hidrogénből származik.

A kis távcsövekkel is könnyen észlelhető Messier 27 jól látható szerkezete és szépsége miatt népszerű célpont az amatőrcsillagászok körében.